három óra és én már megint fent vagyok.... aludtam talán 4 órát...
félek a mai naptól.... ahogy mondtam ma kell mennem a dokihoz a mandulámmal....félek, hogy műtét lesz belőle....
próbálom elterelni a gondolataimat, így mindjárt neki is álok a tananyag lementésének a folytatásához.....ja és hogy tetőzzem a mandulám problémáját a fogamat is kezdem érezni, és pont azt ami szinte csak tömés....
a suliba lesznek olyan órák, amikor nem kell bemenni, mert akkor a neten keresztül adják le az anyagot, bár ez már most fent van.... azt mondta a csoport vezetője, hogy sajnos nem lehet kinyomtatni, de a Szössz leleményes.... egyszerű csak kiemelés Ctrl+c és Ctrl+v és már Wordbe is van... igaz elég sokáig tart, mert a kis fejezetek oldalanként vannak lebontva és mindig léptetni kell... már a szóbeli záróvizsga tételeit is megkaptam....
jövőhéten bent szép lassan kinyomtatom őket....
viszont van fent egy óra anyag, amitől nagyon de nagyon félek.... angol.... és én abból nagyon hülye vagyok....
tegnap annyira rendes volt az Ági... tudta, hogy egy pár hete nem vagyok formába és hozott nekem tea filter amin egy mosolygós arc volt, hogy jó napom legyen.... jó érzés, hogy vannak még igazi barátok akik mellettem vannak....
de néha bánt, hogy vannak olyanok akiknek én soha nem ártottam és mégis mit kapok vissza...fájdalmat... a hétfői mama beszólásán még mindig nem vagyok túl, hogy mindenért én vagyok a hibás, mikor nem is....
Csak egy nagy ölelésre vágyom, egy olyanra, ami ha csak egy percre is,
de eltüntet minden problémát, és elhiteti, hogy minden rendben lesz
annak ellenére.. Nem kell több,
nem vágyom másra, csak egy erős karra, ami megvéd és támogat. Megölel
és megnyugtat. Átkarol és védelmez. Figyel rám, ha elbotlanék, és
felhúz, ha már úgy érezném, nincs erőm. Akkor talán könnyebb lenne. De
most nincsenek ölelések, nincs támasz. De valahogy néha... néha csak úgy jó lenne egy ölelés. Hiába. Emberek vagyunk.
